Folktone Logo

Folktone a brüsszeli Európa-napon

Szerző: Ferencz Tamás2025. május 12.

Május 9-én, az Európa-nap alkalmából különleges meghívásnak tettünk eleget: a A brüsszeli Európai Tanács épületébe látogattunk ahol a hivatalos program részeként közreműködhettünk. Demeter Panni népdalénekes, Máté Bori és Robinek Feri táncosokkal közösen képviseltük Magyarországot mint az európai közösség részét.

A fellépés különlegessége nemcsak a helyszín miatt volt emlékezetes – bár azt el kell ismerni, hogy maga a Tanács épülete lenyűgöző: hatalmas, modern és elsőre szinte labirintusnak tűnik. A forgatagban azért sikerült megtalálnunk az öltözőnket, ahol hamarosan egy kedves meglepetés is várt minket. A ciprusi táncegyüttessel osztoztunk a helyiségen, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, gyorsan egymásra hangolódtunk – a ciprusiak megkínáltak minket a saját pálinkájukkal, ami nemcsak a hangulatot dobta fel, hanem remekül segítette a kulturális eszmecserét is.

A mi műsorunk során a közönség magyar népdalokat, táncokat és egy kis ízelítőt is kaphatott abból a lelkesedésből, amellyel Európa-szerte dolgozunk a magyar kultúra népszerűsítésén. A programot örömmel fogadta a nemzetközi közönség, akik láthatóan érdeklődve és nyitottan fordultak a magyar zene és tánc felé.

Számunkra mindig különleges élmény olyan eseményeken részt venni, ahol nemcsak előadóként vagyunk jelen, hanem egyben képviselhetjük is azt a hagyományt, közösséget és szemléletet, amit a Folktone is képvisel. Az Európa-napon való részvétel egy újabb lépés volt ezen az úton – kicsit talán kacskaringós, mint a Tanács épülete, de végülis biztos irányba vezet.

Facebook
Folytasd a beszélgetést
Csatlakozz a cikkhez kapcsolódó Facebook-beszélgetéshez

Ez a blogcikk a Facebook-oldalunkon is megjelent. Ha kíváncsi vagy a reakciókra, szeretnél bekapcsolódni a beszélgetésbe, vagy további képeket néznél meg az eseményről, ott megteheted.